Dzsessz-, blues, rockzenei minifesztivál az Aradi Kamaraszínházban

Három együttes, három zenei stílus, egy koncert. A dzsessz, blues és rock szerelmeseit várja az Aradi Kamaraszínház március 18-án, 19 órakor az aradi nagyszínházban. A legendás A.G. Weinberger, a hazai „Mr. Blues” magyarországi barátaival érkezik Aradra. Fellép a Djabe együttes, a magyar jazz-world-fusion műfaj elsőszámú képviselője és a debreceni Android pop-rock zenekar.

A nagyváradi születésű Weinberger Attila blues gitáros és énekes hazai és nemzetközi zenei körökben egyaránt ismert. Az örökké elmélkedő zenész a blues zene romániai meghonosítója, hiszen 1986-ban negyedmagával megalakította az ország első blueszenekarát, a Transylvanian Blues Community-t.

A ‘90-es évek elején létrehozta első önálló zenekarát, a Weinberger Blues Machine-t. Ebben a felállásban jelent meg 1996-ban a „Good Morning, Mr. Blues” című album, Románia első blues lemeze. Később Izraelben, Görögországban, Svájcban és az Egyesült Államokban koncertezett. Zenei tevékenységéért számtalan hazai és külföldi elismerésben részesült. 2011-ben Románia Elnöki Hivatala kitüntette a Kulturális Érdemrend Lovagi Fokozatával. A blues rajongók körében A.G. Weinberger néven ismert gitáros zenekara társaságában lép fel Aradon, előadásukban a világhírű blues zenész és zeneszerző aktuális műsorának legjobb darabjait hallhatja a közönség.

Az Android debreceni pop-rock zenekar több mint 40 éves múltra tekint vissza. Kiváló progresszív rockot játszó muzsikusai rendszeresen koncerteznek önállóan és fesztiválokon is. Az együttes vezetője és a kompozíciók nagy részének szerzője Tőzsér József billentyűs. A zenekar további tagjai: Létmányi István – gitár, Nikolin Zoltán – basszusgitár, Dudás János – gitár, Mező Orbán – dob.

„Az egyik legjobb fúziós zenekar a világon.” – mondta John Nugent, a new yorki Rochester Nemzetközi Jazz Fesztivál producere a Djabe zenekarról, amely a jazz-world-fusion stílus első számú képviselője Magyarországon. Eddig 42 országban léptek fel, több nemzetközi díjban, elismerésben részesültek. A kiváló muzsikusok zenéjében a jazz teljesen egyedien ötvöződik világzenei elemekkel, újabban pedig a progresszív rock elemeivel is. A zenekart 1996-ban Égerházi Attila (gitár és ütőhangszerek) és a néhai Sipos András alapította. Az öttagú zenekart a magyar jazz olyan szakmai kiválóságai erősítik, mint Barabás Tamás – basszusgitár, Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt, Kaszás Péter – dobok, ének, Nagy János – billentyűs hangszerek.

Az Aradi Kamaraszínház szervezésében megvalósuló, fesztiválszerűen megrendezett est tehát három különböző műfajba kalauzolja a nézőket. A zenekarok kb. 50 perces koncertekkel mutatkoznak be az aradi közönségnek. Közös fellépésük nem titkolt célja, hogy egymás közönségéhez közel hozzák a különböző műfajokban tevékenykedő együttesek zenéjét.

A rendhagyó minifesztiválra jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden és csütörtökön 9-13 és 16-18 óra között, szerdán és pénteken 10-16 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 16-18 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475147-es telefonszámon lehetséges.

A rendezvény az aktuális járványügyi előírások betartásával kerül megrendezésre.

A rovatból ajánljuk:

Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist. Az aradi magyarság több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező családi programja idén is különböző vetélkedőkkel, szórakoztató rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.