Holnap délelőtt 11 órától rendezik meg az aradi sportcsarnokban az Arad, mozdulj meg! elnevezésű iskolai-családi vetélkedő döntőjét. Az idei versenyre hat iskola csapata nevezett be, a két héttel ezelőtti elődöntőben a Csiky Gergely Főgimnázium képviselői nagy fölénnyel nyerték meg csoportjukat, és jutottak a csütörtöki döntőbe.
A diákokból, tanárokból és szülőkből álló csapatoknak különböző ügyességi versenyeken kell összemérniük tehetségüket.
Szintén holnap, 18 órától a Ioan Slavici-színházban tartják a Csiky idei végzős osztályainak szalagavató ünnepségét.
Csiky-sek főszerepben: az ügyességi vetélkedőn és a szalagavatón
A rovatból ajánljuk:
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tavaly három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.




