Az LGT három koncertet ad februárban Budapesten

A nagy érdeklődésre tekintettel a korábban meghirdetett kettő mellett egy harmadik koncertet is tart a Locomotiv GT a Papp László Budapest Sportarénában: február 15. és 16. után 17-én, vasárnap szintén színpadra lép a népszerű zenekar – tájékoztatta a szervező ShowTime Budapest hétfőn az MTI-t. A magyar rockzene történetének egyik legfontosabb zenekara öt és fél év szünet után áll színpadra. Az egy hónap múlva esedékes tripla fellépésnek az Újrahasznosítás címet adta. A Locomotiv GT 1971-ben alakult, 13 stúdióalbumot készített, a jelenlegi felállás 1976-tól létezik: Presser Gábor (billentyűs hangszerek, ének), Karácsony János (gitár, ének), Somló Tamás (basszusgitár, szaxofon, ének), Solti János (dob). Az LGT 1992-es búcsúkoncertje a Nyugati pályaudvaron volt, 1999-ben a Felvonulási téren játszott, 2002-ben és 2007-ben pedig a Hajógyári-szigeten. A csapat tavaly decemberben két szám erejéig már újra összeállt Zorán koncertjén. „Többet akarunk játszani, mint az elmúlt alkalmakkor, tehát inkább négy, mint három órát. Egyébként nemcsak az Arénában nem játszottunk még, az elődjében, a Budapest Sportcsarnokban sem léptünk fel soha” – mondta korábban Presser Gábor az MTI-nek. Az LGT egyfajta szupergruppként alakult 41 évvel ezelőtt, Presser korábban az Omega, az azóta elhunyt Barta Tamás gitáros a Hungária, Frenreisz Károly basszusgitáros a Metro, Laux József dobos szintén az Omega tagja volt. Frenreisz 1973-ban, Barta egy évvel később, Laux pedig 1976-ban lépett ki. A csapathoz számos sláger fűződik, köztük például a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Mindenki másképp csinálja, az Ilyen a boksz vagy a Ringasd el magad. A zenekar első stúdióalbuma 1971-ben jelent meg (Locomotiv GT), a legutóbbi 2002-ben (A fiúk a kocsmába mentek).

MTI

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.