Az első erdélyi magyar e-könyv Markó Béláról szól

Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv; a Markó Bélát politikusként, költőként és emberként ábrázoló mű Kelemen Attila Ármin munkája, amelyet tegnap, pénteken mutattak be Kolozsváron. Az Így működik Markó Béla tíz interjún keresztül próbálja megismertetni Markó Bélát az olvasókkal. Tibori Szabó Zoltán újságíró a könyvbemutatón úgy fogalmazott, azt tartotta a mű erősségének, hogy a kérdező nem kerül meg semmilyen kényes kérdést, a kérdezett pedig a "legrázósabb" kérdéseket is megválaszolja. A könyvből kiderül, hogy mit gondol Markó Béla az erdélyi közéletről, Európáról, Amerikáról, mit gondol a romániai magyar és román politika egyes szereplőiről. Markó Béla a könyvbemutatón elmondta: előbb elszörnyedt a szerző által adott cím és a borító illusztrációja láttán, amelyen a fejében forgó fogaskerekek látszanak, de ma már igazat ad Kelemen Attila Árminnak, aki ragaszkodott elképzeléséhez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke botcsinálta politikusnak nevezte magát. "Mire észrevettem magam, a többiek visszatértek az eredeti hivatásukhoz, és én ott ragadtam" - magyarázta politikai pályafutását Markó Béla. Az RMDSZ volt vezetője elismerte: ma elhibázottnak látja azt a korábbi nézetét, hogy az értelmiségi és a politikusi státus összeférhetetlen. "Ennek issza ma a levét a társadalom" - jelentette ki. Hangsúlyozta: az értelmiségnek nem szabad leszoknia arról, hogy véleményt mondjon a politikáról. A rendezvény után az MTI kérdésére Markó Béla elismerte: érzett "elvonási tüneteket" azóta, hogy 2011-ben - 18 évi RMDSZ-elnökség után - nem vállalt újabb mandátumot a szövetség élén. "A politikusok esetében azt tartom a legnagyobb veszélynek, hogy nem ismerik fel, hogy egy idő után át kell adni a stafétabotot és kétségbeesetten kezdenek ragaszkodni a székükhöz" - jelentette ki Markó Béla. Az Így működik Markó Béla könyvet egy hónapon belül nyomtatott változatban is megjelenteti a kolozsvári Koinónia kiadó.

MTI

 

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.