Aradon is vetítik A viszkist

Magyarul, román felirattal látható az alkotás.

Január 26-tól a romániai mozikban is vetítik A viszkis című filmet – számoltunk be a Taylor Projects és a Cinema City közleménye alapján. A plázamozi aradi kirendeltsége is műsoron tartja az Antal Nimród által rendezett, Szalay Bence főszereplésével játszódó filmet, az Atrium Mall bevásárlóközpontban. A vetítések 14, 16.50, 19.20 és 22 órakor kezdődnek, bővebb információ és helyfogalás a mozi honlapján.

A film cselekményének alapját Ambrus Attila csíkszeredai származású magyarországi bankrabló igaz története képezi. A filmet tavaly november 23-án mutatták be Magyarországon, ahol hatalmas sikert aratott, az első hétvégén több mint 65 ezer nézőt vonzott. Eddig hozzávetőleg már 300 ezren tekintették meg.

Nézze meg a film hivatalos előzetesét:

 

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.