Aradon is koncertezik a Quimby

quimby2Erdélyi koncertturnéra érkezik április elején a Quimby. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron lép színpadra április 3-9 között. Az eredetileg öt állomásosra tervezett turné helyszínei közé utólag került föl Arad, mert az együttes tagjai fontosnak tartják, hogy a szórványrégióban is zenéljenek rajongóiknak.  A Quimby 2011 őszén turnézott legutóbb Romániában, akkor a zenekar fennállásának XX. évfordulóját ünnepelték együtt az erdélyi közönséggel. A fiúk a koncertsorozat sikerére való tekintettel döntöttek úgy, hogy újra ellátogatnak a nagyobb magyarlakta városokba és ismét fergeteges hangulatú bulit ígérnek rajongóiknak. A 2011. évi menetrendhez képest idén Sepsiszentgyörggyel és Araddal bővült az állomások listája. Aradon, a tervek szerint, az Aradi Kamaraszínházban lesz a koncert, de megtörténhet, hogy ennél sokkal nagyobb befogadóképességű helyszínen kötünk ki. A zenekar Aradra a varázszeneként ismert koncertváltozattal készül, ami a megszokott Quimby-koncerteknél kicsit finomabb, játékosabb” – mondta Gujdár Gabriella a turnét szervező K. Produkció menedzsere. A koncerteken minden korosztály megtalálhatja a számára legélvezetesebb dalokat, amelyek ezúttal is egyedi, de mindenképp erőteljes előadásmódban csendülnek majd föl, legyen szó akár epikus, helyenként sanzonos hangvételű, akár keményebb, rockosabb dalokról. Az 1991-ben alakult Quimby 2009 óta kérdés nélkül Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, telt házas csarnok-, klub- és színházi koncertekkel, zsúfolt fesztiválbulikkal. Húsz év alatt 13 lemezük jelent meg, ezek közül a Kilégzés (platinalemez, a Kicsiország, az Ajjajjaj, a Lármagyűjtögető és a Family Tugedör aranylemez lett.A zenekar népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy műfajukban egyedüliként megtöltötték a Budapest Arénát (több mint 12 000 fő), a rajongóik száma a facebookon meghaladta a 160 ezret és a youtube-on a videóikat több mint 15 millióan nézték meg. Kiss Tibor a zenekar frontembere, 2006-ban megkapta az Artisjus-díjat, 2010-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Az erdélyi turné főszervezője idén is a K. Produkció. A jegyek március 6-tól kaphatóak. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron elővételben 30, helyszínen 35 lejes, Székelyudvarhelyen 25, illetve 30 lejes jegyek vásárolhatóak. A 2013-as erdélyi turné koncerthelyszínei: Ápr.3 – Marosvásárhely, Jazz and Blues Club Jegyek: Zebra CD-center (Bolyai utca 2), Trafik (Petőfi tér 1) Ápr.4 – Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színáz Jegyek: Kulturális Szervező Iroda (Szabadság tér 1) Ápr. 5 – Székelyudvarhely, Siculus Ifjúsági Ház Jegyek: Udvarhelyi Fiatal Fórum (Kossuth Lajos utca 20 ) Bagolyvár könyvesbolt (Márton Áron tér 2) Ápr. 6 – Nagyvárad, Malom Jegyek:Moszkva Kávézó (Moscovei utca 8) Ápr.7 – Arad, Aradi Kamaraszínház Jegyek: Tulipán Könyvesbolt (L. Blaga utca) Ápr. 9 – Kolozsvár, Euphoria Club Biergarten Euphoria (Pavlov utca 2-6) Euphoria Music Hall (Ursus Sörgyár, Manastur út 2-6) quimby2

A rovatból ajánljuk:

Megkezdődött a tiszavirágzás a Maroson [VIDEO]
A rovarok rövid és szenvedélyes víz feletti élete, tömeges rajzása, egyedülálló természeti látványosság.
Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.