Aradon és környékén forgatott a Gasztroangyal [AUDIÓ]

Kisiratosi kenyérsütés és „savanyaleves", aradi suhajda és ménesi borok szerepelnek a műsorban.

A kulináris gyökerek felkutatásáért, a Kárpát-medencében a különböző hatások befolyása alatt kialakult magyar receptek bemutatásáért, a helyi kuriózumok felkarolásáért szeretik sokan a Gasztroangyal című népszerű televíziós sorozatot. Legalábbis ezt mondták az Arad környéki forgatáson közreműködő helybéliek, akik nagy örömmel várták és fogadták Borbás Marcsi szerkesztő-műsorvezetőt és csapatát. A stáb kedden és szerdán forgatott Arad megyében, miután a magyarországi Nagylakon újranyílt kenderüzemben tett látogatás után a határ innenső oldalán, a nagylaki szlovák gőzgombóc-készítést rögzítették. egy kis aradi séta után kedd este a Tulipán Könyvesbolt és Borozó törzsközönségének jelenlétében Borbély Zsolt Attila politológus, közíró, gasztroblogger és borszakértő készített a Gasztroangyal újabb része számára borkorcsolyákat padlizsánból (legalább hatféle módon tálalta az erdélyi konyhák majd mindegyikének egyik fontos alapanyagát).

A Tulipánban Borbély Zsolt Attila borkorcsoláykat készített
a műsor (és a jelenlévők) kedvéért
Még mindig a Tulipánban - dedikálás

A Tulipánból Ópálosra, Balla Géza pincészetéhez vezetett az út.

Szerda délelőtt a nagypiacon elvégzett bevásárlásról forgatott a stáb, itt Borbás Marcsi sok kofa és vásárló felismerte, a rajongók dicséretüket fejezték ki a műsor iránt, amit Marcsi egy-egy kedves szóval köszönt meg.

Savanyúkáposzta-vásár Bányai Istvántól
Piacolás

Brandt Loli házi cukrászüzemében a suhajdakészítés fortélyaival ismerkedtek, ami után Kisiratosra vezett a csapat útja: itt a 2015-ben az LBC Torrent Stúdió Kft. készített bemutatófilmből merített ötletek alapján a szalmatüzelésű kemencében készülő kenyér sütésénél asszisztált Borbás Marcsi, ami után Torma Gizi néni messze földön híres „savanyalevesét" filmezték le, az ínyencséget pedig közösen fogyasztotta el a stáb a jelenlévő helybéliekkel.

A frissen sült kenyér kiszedése a kemencéből
Úton Torma Gizi nénihez
Torma Gizi nénivel és az üstben főtt „savanyalevessel"

Az Aradon felvett rész a Gasztroangyal március végi-április elejei adásában látható majd a Duna TV-n (a beharangozót időben közölni fogjuk).

Terített asztal Kisiratoson

A Gasztroangyal stábját Pataky Lehel Zsolt is elkísérte néhány helyszínre. Hallgassa meg a Kossuth Rádió határok nélkül című műsora számára készített összeállítást:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.