A Szomszédnéni Produkciós Iroda kapja idén a Karinthy-gyűrűt

SzomszedneniA Szomszédnéni Produkciós Irodának ítélte idén a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Magyar Rádió Humorfesztiváljának felfedezettjei július közepén vehetik át a magyar humoristák elismerésére alapított díjat – közölte az MTVA kedden az MTI-vel. A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Erdélyben. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak. A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat az MTVA tájékoztatása szerint először kapják külhoni humoristák. A Karinthy-gyűrű a magyar humoristák legnagyobb elismerése, amelyet 1975 óta minden évben odaítélnek. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László. A díjat tavaly Badár Sándor vehette át.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tavaly három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.