A jó borász családban, földben, nemzetben gondolkodik – Dúzsi Tamás borkóstolója a Tulipánban [AUDIÓ]

Dúzsi Tamás a szekszárdi borvidéken évente 500 ezer palackot hoz forgalomba, és toronymagasan vezeti a cannes-i roséverseny nemzetközi éremtáblázatát.

A 2014-es év magyarországi borásza tartott kóstolót a múlt csütörtök este az aradi Tulipán Könyvesbolt és Borozóban. E kitüntető elismerés, no, meg a „rosékirály” cím – amit szerényen a sajtó „felelősségének” nevez – a magyarázat arra, hogy annyi érdeklődőt vonzott Dúzsi Tamás bemutatkozása, hogy alig lehetett volna pár csepp bort is kiloccsantani…

A szekszárdi borvidék, sőt – túlzás nélkül – Magyarország egyik vezető borásza évente 500 ezer palackot hoz forgalomba, ebből 400 ezer rosé, és toronymagasan vezeti a cannes-i roséverseny nemzetközi éremtáblázatát. Ötven és tapasztalatával, a hivatása, a családja és a szülőföldje iránti elkötelezettséggel beszélt a borkészítés fortélyairól, a borivás és a kultúra kapcsolatáról, hol a józan paraszti gondolkodással és az egyenes beszéddel, hol Babits-idézetekkel nyerve el a hallgatóság tetszését. A késő estébe nyúló rendezvény végén Pataky Lehel Zsolt beszélgetett Dúzsi Tamással. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült interjút!

 

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tavaly három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.