A Csálai-erdőben is megfigyelték a „bolygóvonatot”

Június 17–28. között a Naprendszer összes bolygója látható a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikk szerint amennyiben június 17–28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt fényes bolygó is feltűnik majd: egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Ráadásként a folyamatosan fogyatkozó Hold végig is halad a bolygók mellett a napok múlásával, így minden egyes hajnalban más-más arcát mutatja a bolygósor – írta az MTI.

Az említett bolygók mellett, további két bolygó, az Uránusz és a Neptunusz, valamint a Pluto és a legfényesebb kisbolygó, a Vesta is beáll a sorba. Azonban ezek az égitestek kizárólag távcsővel pillanthatóak meg. Ez a sor szinte egész júniusban látható, a Merkúr azonban csak a hó második felében csatlakozik a „bolygóvonathoz”.

Mint írják, az együttállás meglehetősen lazának számít, a nyolc bolygó 105 fokos látószögű egyenes mentén sorakozik az égen. A Jupiter–Mars-páros 12 fokra, a Merkúr és a Vénusz 10 fokra lesznek egymástól. A bolygósor így szabad szemmel mutatja a legszebb látványt.

Aki szabad szemmel és binokulárral szeretné megfigyelni a bolygókat, érdemes még szinte teljes sötétségben, 4 óra körül elkezdenie. Ekkor a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatja még binokulárral. Az együttállás 4 óra 30-kor lesz a legszebb, ekkor a pitymallat már megvilágítja az eget. A cikk szerint azonban mindenképp érdemes 5 óráig várni, hogy a Merkúr is becsatlakozhasson.

A különleges égi jelenségre legutóbb 947-ben volt példa, és legközelebb 2492. áprilisában lesz lehetőség a megfigyelésére.

Vasárnap hajnalban a Csálai-erdőben is megfigyelték a „bolygóvonatot” az aradi Galaxis Csillagászklub szervezésében. Popa Armand és Torma Csaba, a klub alapítói a szükséges látcsővel és megfelelő szakértelemmel várták az érdeklődőket. A hónap végéig több „kitelepülést” is fognak szervezni, a programot a klub közösségi oldalán lehet majd megtalálni.

A rovatból ajánljuk:

Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist. Az aradi magyarság több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező családi programja idén is különböző vetélkedőkkel, szórakoztató rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.