Zavar a légi közlekedésben, áramszünetek és megrongálódott gépkocsik a havazás miatt

Arad helyett a temesvári nemzetközi repülőtéren szállt le a WizzAir Milánó–Arad járata, amelynek 10.30-kor kellett volna landolnia Aradon. A repülőgép pilótája biztonsági megfontolásból döntött úgy, hogy nem kockáztat a rossz időjárási körülmények között, és a nagyobb leszállópályát választotta – áll a prefektúra közleményében. A légitársaság milánói járatát (amelynek 11 órakor kellett volna felszállnia) ugyanakkor törölték, a 173 utast másik géppel fogják elszállítani, addig is biztosítják nekik a szállást. Szombat reggel 19 Arad megyei településen nem volt áram, általában a hó súlya alatt letörő faágak rongálták meg a vezetékeket; a hibákat délig elhárították. Aradon három parkoló gépkocsi rongálódott meg a hó súlyától kidőlt fák, letört ágak miatt – tájékoztatott a kormánybiztosi hivatal, aláhúzva, hogy 13 órakor nem volt egyetlen járhatatlan út sem Arad megyében.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.