Winkler Gyula vezeti az RMDSZ EP-képviselőjelölti listáját

Winkler Gyula és Vincze Loránt jelenlegi európai parlamenti képviselők, valamint Szilágyi Dóra, az ifjúság jelöltje vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjelölti listáját az EP-választásokon – döntött a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken.

Az érdekvédelmi szervezet döntéshozó szerve zártkörű ülésen rangsorolta a szövetség EP-képviselőjelölt-listájának első három helyezettjét. A legtöbb szavazatot Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke kapta, őt Vincze Loránt EP-képviselő és Szilágyi Dóra, az RMDSZ ifjúsági szervezetének, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek (Miért) az elnöke követi – jelentette be Csoma Botond az ülést követő sajtótájékoztatón.

Az RMDSZ szóvivője szerint az idei választási évnek óriási a tétje, tapasztalt jelöltekre van szükség, ezért nem döntött a változás mellett a SZÁT. „Az európai parlamenti választásokon is az erdélyi magyar érdeket kell képviselni, azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állnak. Úgy gondoljuk, hogy ezek a jelöltek edzettek erre a munkára” – mondta, emlékeztetve, hogy az első két helyezett jelenleg is tagja az EP-nek.

Rámutatott: „a nagy változás évtizedében” csakis az RMDSZ jelöltjei tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy az erdélyi magyarság ne maradjon ki a pozitív változásokból, melyek a szövetség reményei szerint be fognak következni. És a jelenlegi EP-képviselők eddigi tevékenységükkel is az erdélyi magyarok hangját hallatták Brüsszelben és Strasbourgban, nem pedig az Európai Unió hangját Erdélyben, ami lényeges különbség – mutatott rá. „Láttuk, hogy tudnak harcolni a jogainkért” – hangsúlyozta Csoma Botond, aki arra emlékeztetett, hogy az EP elfogadta a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomagot, és az Európai Bizottság volt az, amely elutasította.

A lista harmadik helyezettjéről kifejtette: fiatal nőként Szilágyi Dóra jelöltsége üzenet a fiatalok számára, hiszen az RMDSZ-nek mindenkire szüksége van ahhoz, hogy sikeres legyen. Emlékeztetett Kelemen Hunor elnök korábbi kijelentésére, miszerint a szövetségnek a voksoló magyarok 90 százalékának szavazatára van szüksége.

Elhangzott: az RMDSZ teljes jelöltlistát állít, de pénteken csak az első három helyezettről döntöttek. Az RMDSZ-nek az elmúlt két mandátumban két képviselője volt az Európai Parlamentben, de jobb körülményekben reménykedve egy esetleges harmadik helyre is készültek. Csoma Botond újságírói kérdésre elmondta: arról még nem született döntés, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselői helyet kapnak-e az RMDSZ EP-képviselő-jelöltlistáján. Az EMSZ-szel kötendő egyezségről márciusban születik végleges döntés. „Nekünk az a szándékunk, hogy csomagban tárgyaljunk, tekintve, hogy négy választás van” – mondta. Az RMDSZ számára az idei választások tétje az erdélyi magyarok érdekének a képviselete, és a szövetség felkészült a feladatra – összegzett a szóvivő.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.