Visszakerült a Kölcsey-emléktábla a Kultúrpalota falára

Az Aradi Filharmóniának és a megyei múzeumnak otthont adó Kultúrpalota jelenleg is zajló renoválása miatt korábban eltávolították az épület faláról azt az emléktáblát, amelyet a Kölcsey Egyesület állíttatott 2011 novemberében, a szervezet fennállásának 130. évfordulójának alkalmából.

Szerdán kora délután visszahelyezték az emléktáblát – tájékoztatott Fekete Károly, az egyesület alelnöke. Hozzátette: az eredeti, egy gravírozott műanyag tábla helyet egy méltóbb, kőtábla került fel az épület falára. Ez többek között arról tájékoztat – románul és magyarul –, hogy a magyar közművelődés érdekében alapított Kölcsey Egyesület volt a Kultúrpalota építésének a kezdeményezője (s ennek a szervezetnek köszönheti a város a mai közművelődési intézményeinek és közgyűjteményeinek jelentős részét).

A régi tábla

2011 novemberében kétnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg az egyesület megalapításának 130. évfordulójáról. Első nap bemutatták A Kölcsey Egyesület története című könyvet, másnap pedig leleplezték az emléktáblát a Kultúrpalota falán, és kórustalálkozót szerveztek.

Pataky Lehel Zsolt könyv a három társszerzőjével beszélgetett. Hallgassa meg a közel hét évek készült összeálítást, amely a Temesvári Rádió számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.