Virág az ünnepelteknek Kisperegen

Egy-egy szál szegfűvel, és mellé csokoládéval kedveskedett pénteken este Kisperegen a névnapjukat a napokban ünneplő-ünnepelt Erzsébeteknek, Katalinoknak Király András oktatási államtitkár, az RMDSZ képviselőjelöltje. Az Andrásoknak pedig egy üveg borral kívánt boldog névnapot a kisperegi kultúrházban szervezett bálon, miután egész nap Sajtényban, Szemlakon és Peregen kampányolt, végigjárta a három települést, elbeszélgetett az ott élő magyarokkal,meghallgatta gondjaikat. Az esti bálon először Kovács Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Bognár Levente megyei elnök beszélt az összefogás fontosságáról, arról, mennyire lényeges, hogy az RMDSZ 23 éve képviseli a magyarságot. Kiemelte, Kispereg, Nagypereg azért fejlődhetett az elmúlt években, mert hozzáértő RMDSZ-es polgármesterek vezették, ám ahhoz, hogy a jövőben is legyen pénzforrás a fejlődéshez, elengedhetetlen az RMDSZ-es parlamenti képviselet. Faragó Péter képviselő – és egyben képviselőjelölt – emlékeztetett, hogy a helyhatósági választások előtt is elmondta, akkor lesz jövője Peregnek, ha magyar polgármestert választanak. Ez sikerült, és megköszönte a helybelieknek a bizalmat, s arra kérte őket, ezt őrizzék meg továbbra is, és december 9-én segítsék hozzá településüket, hogy Aradnak ismét legyen magyar parlamenti képviselője. Tóth Csaba képviselőjelölt hangsúlyozta, akármelyik RMDSZ-es jelölt is kerül a parlamentbe, képviselni fogja az aradi magyarságot. Bölöni György, aki a Kárpátokon túl, Alexandrián jelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy a boldogulás kulcsa, ha a magyarság mindig együtt lép fel saját érdekeiért, s kiemelte, egy párt képviseli Romániában a magyarság érdekeit, amelyik sem színt, sem nevet nem változtatott az elmúlt bő két évtizedben. A két Pereget is magába foglaló választókerület RMDSZ-es jelöltje, Király András arról beszélt, hogy annak idején egy erős református gyülekezet vert gyökeret Peregen, és fontos, hogy ez a tűz továbbra is lobogjon, mert csak így boldogulhat a település minden magyar lakosa. Ezt követően a magyarországi Pacsirták énekeltek a közönségnek, majd hajnalig tartó bállal zárult az ünnepség, amelyen a kisperegi Roulette muzsikált.

Irházi János

 

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.