„Világéletemben a nemzeti szemléletmód motivált” – Borbély Zsolt Attila szenátorjelölt a politikai elkötelezettségről és a magyar értékekről [AUDIÓ]

Először fordul elő a romániai parlamenti választásokon Arad megyében, hogy két magyar párt jelöltjei közül választhatnak a szavazók. Az RMDSZ mellett ugyanis az Erdélyi Magyar Néppárt is állít jelölteket – legalábbis a három szenátori egyéni választókerületben. Az aradi körzetben Borbély Zsolt Attila száll versenybe a voksokért. A temesvári születésű, de 12 éve Aradon élő politológus és publicista tisztában van vele, hogy esélye sincs a parlamentbe jutni, de mint mondta, ha a rá adott voksok segíthetnek az EMNP-nek országos szinten a mandátumok gyűjtésében, megtisztelőnek tartja a felkérést. Borbély Zsolt Attila önmagát nem tartja pártpolitikusnak, hanem sokkal inkább a magyar nemzeti értékek és a közösségszervezés elkötelezettjének. Pataky Lehel Zsoltnak mesélt politikai kötődéséről, arról, hogyan látja a jelenlegi erdélyi magyar közképviseletet, a magyar néptánc, a magyar borok és a magyar gasztronómia iránti szenvedélyéről. Hallgassa meg a Temesvári Rádióban elhangzott interjút.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Borbely Zsolt Attila szenatorjelolt2.mp3"] 

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.