Vészesen emelkedik a gyermekanyák száma: Arad az élmezőnyben

197Országos viszonylatban vészesen emelkedik a 11-18 év közötti korukban terhesen maradt, vagy gyermeküket végül megszülő gyermekanyák száma, s ebben a tekintetben Arad –  Temes, Kolozs és Iaşi megyékkel együtt – az élmezőnyben foglal helyett. Az „élmezőny” azt jelenti, hogy a megyében évente legalább öt gyerekanya szüli meg gyermekét, a kiskorúak körében végzett abortuszok száma ennek sokszorosa. A kiskorúak között a terhességmegszakítások statisztikája is félelmetes: 2012 január-2012 márciusa között, hivatalosan 850, 11-14 év közötti leány esett teherbe, közülük 600 választotta az abortuszt. A 11-19 év közötti lányok esetében, az említett időszakban hivatalosan 16 101 terhességet regisztráltak, közülük 10 224 személy vetette el magzatát. A teherbe esett kiskorúak a 116-111-es, ingyenes telfonszámot tárcsázhatják segítségért-tanácsadásért. A szakemberek szerint a gyermekanyák száma elsősorban a szexuális felvilágosítása hiánya, szülő-gyermek kommunikáció hiánya, a szexuális visszaélések elaszaporodása miatt emelkedik Romániában.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.