Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]

Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök és Veres Attila Csaba polgármesterjelölt | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök és Veres Attila Csaba polgármesterjelölt | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Veres Attila Csaba üzletember lesz az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a június 9-i helyhatósági választásokon.

Az egyetlen jelentkező indulását a magyar érdekvédelmi szervezet szombati előválasztásán hagyták jóvá a városi küldöttek, akik a képviselőtestületitag-jelölteket is rangsorolták.

Veres Attila Csaba az üzleti szférából érkezett, a közéletben eddig nem vállalt szerepet. A felkérést megtisztelőnek nevezte, a jelöltséget pedig felelősségteljes feladatnak. Bízik benne, hogy az üzleti szférában szerzett 25 éves tapasztalatnak hasznát veszi a közéleti szerepvállalás során – mondta. Elsődlegesnek tekinti a magyar identitás megerősítésére irányuló célkitűzések megvalósítását, ezenfelül, ha szerepet kap a végrehajtásban, egy környezetbarát, élhető város kialakításán fog dolgozni, a tömegközlekedés vonzóbbá, a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tételét tartva szem előtt, de a közösségi sportpályák létrehozása is a prioritásai között szerepel. Vallja, hogy nem szabad várni a jólétre. „A várakozás elvesztegetett idő, ha valamit el akarunk érni, tenni kell érte” – fogalmazott.

Veres Attila Csaba aradi születésű, nős, három gyerek édesapja, az 1990-ben alapított, magyarországi tőkéjű, de nyolc országban jelenlévő Tracon Electric romániai (aradi székhelyű) leányvállalatának az igazgatója. A vállalat fő tevékenységi területe a kisfeszültségű villamos készülékek és alkatrészek nagy- és kiskereskedelme, továbbá az ezek felhasználásával, alkalmazásával kapcsolatos műszaki tanácsadás.

  • Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást az RMDSZ aradi jelöltállító küldöttgyűléséről a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

 

Az előválasztáson kiderült, hogy nem vállal újabb mandátumot Bognár Levente, aki korábban 20 évig volt Arad alpolgármestere, az utóbbi négy évben pedig képviselőtestületi tagként tevékenykedett. A küldöttgyűlésen a helyi tanácsosi mandátumokra jelentkezőket is rangsorolták. Az alapszabály értelmében a polgármesterjelölt lesz a listavezető, utána sorrendben a következők szerepelnek majd (a szavazás eredményeképpen): Horváth Júlia, Derzsi Csaba, Gerőcs Attila, Détári Attila Béla, Román Pál Gábor.

Az RMDSZ teljes listát fog állítani – jelentette ki Faragó Péter elnök –, a többi helyet „feltöltik” olyan személyekkel, akik a nevüket adják a kampányhoz.

A rovatból ajánljuk:

Falak mögött – Arad épített örökségének védelme
Építészeti-műemlékvédelmi előadásra várja az érdeklődőket a Mathias Corvinus Collegium Aradi Képzési Központja november 18-án, kedden 18 órától.
Palliatív ellátást vezetnek be a kápolnási pszichiátrián
A cél a betegek szenvedésének enyhítése, az új terápiás tér jelentősen hozzájárul majd érzelmi, spirituális és társadalmi jólétükhöz.
Hegyizene 2 – Magyar természetfilm a művészmoziban
Szendőfi Balázs az Erdélyi-szigethegység életét, majd élet nélküliségét mutatja be.
Nyolc sírt rongáltak meg a nagypéli katolikus temetőben
A gyanúsítottak úgy buktak le, hogy a TikTokon dicsekedtek el „hőstettükkel”.