Védőmaszk is kapható lesz a jegyárusító bódékban [FRISSÍTVE]

Miután az országos veszélyhelyzet elrendelésével kötelezővé tették a szájat és orrot eltakaró maszk viselését a tömegközlekedési eszközökön (is), május 20-tól, szerdától Aradon a helyi közszállítási vállalat (CTP) egyes jegyárusító bódéiban is hozzáférhetővé teszik a maszkokat.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a vállalat első körben 10 ezer védőmaszkot rendelt meg, és ezeket 1,5 lejért fogják kínálni a forgalmasabb helyeken található a villamos- és buszjegy-árusító bódékban.

A CTP közlése szerint a Fortunánál, a Hegyalja téri és a Vörösökörnél lévő bódékban lehet majd vásárolni maszkot, de csak annak, aki érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezik. Hozzátették, utasonként csak egyet adnak el.

Az Arad Megyei Prefektúra közleménye ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az önkormányzati tulajdonú, hanem a magánkézben lévő buszvállalatoknak is kötelező biztosítaniuk maszkokat az utasok számára – természetesen pénzért –, ha azok nem rendelkeznek saját védőfelszereléssel.

A koronavírus-járvány elleni védekezésként elrendelt maszkviselés kötelező minden utas számára, miként a fizikai távolság betartása is a járműveken. Ezekre a busz- vagy villamosvezető figyelmeztetheti az utasokat, s ha valaki nem hajlandó ennek alávetni magát, le is szállíthatja. Ha netán ellenkezne az illető, a járművezető karhatalmi segítséget is kérhet.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.