Vasárnap kezdődik az advent

November 27-én, vasárnap kezdetét veszi az egyházi év egyik legszebb időszaka, az advent – emlékeztet közleményében a Temesvári Római katolikus Megyéspüspökség.

A latin eredetű szó – adventus – eljövetelt jelent. A karácsonyig tartó négy hét alatt az egyház tiltja az esküvők, zajos mulatságok szervezését, a hívek böjtölve, testben és lélekben megtisztulva készülnek a Megváltó születésének ünnepére.

Advent első vasárnapja egyben az új egyházi év kezdete. A templomokban a szentmise keretében meggyújtják a koszorúba tűzött első gyertyát, amit az elkövetkező három vasárnapon egy-egy újabb követ, hét közben pedig hajnali misén, rorátén vesznek részt a hívek.

Az elkövetkező liturgikus év „A” év lesz, amelynek keretében Máté evangéliuma kerül megközelítően teljes és folyamatos felolvasásra.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.