Vasárnap családi programok a Csálai-erdőben

csala (1)Harmadízben szervezik meg a Maros-ártér Természetvédelmi Park napját június 9-én, vasárnap. 10.30 és 19 óra között a Csálai Látogatói Központban várják az érdeklődőket, ahol kézműves-foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek, hagyományos termékek kiállítását tekinthetik meg a résztvevők, lesz lovaglás, kerékpáros ügyességi verseny, agyagozás, céllövészet, és a szerencsések megláthatják a „tiszavirágzást” is a Maroson. A Temes és Arad megyében, a Maros mentén elterülő természetvédelmi övezet napját azért szervezik meg ezen a hétvégén, mert ma van a környezetvédelmi világnap.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.