Varga Ferenc Józsefé az idei Karinthy-gyűrű

A május utolsó és június első napján az Aradi Kamaraszínházban is fellépett Varga Ferenc József vehette át idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák elismerésére alapított díjat. A kitüntetést Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója és Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át ma Budapesten. A humorista a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő művészi munkájáért kapta az elismerést.
Varga Ferenc József

"Azt hiszem, az elmúlt esztendőkben nem volt olyan Rádiókabaré, amelyben nem szerepelt" - fogalmazott a díjazottról szólva Sinkó Péter, a Rádiókabaré szerkesztőségének vezetője. Varga Ferenc József Aradi Tiborral együtt lépett fel nemrég Aradon, A Mikroszkópszínpadtól a Rádiókabaréig című előadásból kettőt is tartottak.

MTI/AH

[adrotate banner="1"]

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.