Vállalatok vásároltak új ágyakat az erdőhegyi napközinek

Nagy meglepetésben volt részük azoknak a kis gyerekeknek, akik az Erdőhegyi Általános Iskolához tartozón napközibe és óvodába járnak, és már január 7-én, hétfőn megkezdték a második félévet Molnár Erzsébet óvónő és a dadus, Türkösi Juliska néni szerető gondoskodása mellett. Már az első nap, a délutáni alvásnál birtokba is vehették az új ágyakat, amelyeket Molnár óvónő utánajárásának köszönhetően két kisjenői gyár támogatásával sikerült megvenni. A SC Nadab Automotive Components SRL és a SC Sapa Profiles SRL egyenként 2088 lejt ajánlott a kiságyak, matracok és az ágynemű megvásárlására. A vakációban Ioan Hent apuka kimeszelte a hálótermet is, munkájáért köszönet jár. Az új bútorok ünnepélyes átadásra szerdán került sor. Az óvóda épületében megjelent a két gyár küldöttsége, akiknek a gyerekek saját készítésű képeslappal köszönték meg a támogatást.

Sime Judit igazgató beszámolója

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.