UTA: köd előttük, köd utánuk

Fotó:sportarad.ro Fotó:sportarad.ro

A tegnap, szombaton a pályára ereszkedő sűrű köd miatt a 72. percben félbeszakadt Marosvásárhelyi ASA -UTA mérkőzés „maradék perceit” ma 13 órától játszották le, ám az eredmény nem változott, maradt a gól nélküli döntetlen, s ezzel az aradiak továbbra is őrzik utolsó előtti helyüket. A 0-0-ás eredménynek legkevésbé a házigazdák örültek, akik szeretnék megcsípni a felsőház valamelyik helyét, legrosszabb esetben a dobogó 3. fokát. Az UTA, elsősorban a házon belüli anyagi-személyi bizonytalanságok miatt továbbra is maga alatt van, hisz 13 mérkőzésen mindössze 10 pontot szereztek, s csak két meccset sikerült megnyerniük.

A rovatból ajánljuk:

Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.