Unokáját akarta külföldre vinni – más útlevelével

Egy 43 éves Ialomiţa megyei illetőségű férfi bukott le hétfő hajnalban a nagylaki „régi” határátkelőhelyen azzal, hogy más útlevelét mutatta fel a kíséretében lévő négyéves gyerek útiokmányaként – olvasható a román határrentészet honlapján megjelent közleményben.

Az útlevélkezelőnek feltűnt, hogy a kiskorú nem hasonlít a képen szereplő gyerekre, amiért a férfit előállították. Kiderült, hogy ő a kisfiú nagyapja, akit elmondása szerint a Belgiumban dolgozó anyjához akart vinni. Mivel nem volt okmánya, egy másik unokájának az útlevelét használta, gondolván, hogy a határrendészek nem veszik észre a csalást.

A férfit és a gyereket feltartóztatták, a nagyapa ellen tiltott határátlépés kísérletének és hamis személyazonosság-használat vádjával indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.