Újságírót jelöl Ezüstfenyő-díjra az aradi RMDSZ

Az RMDSZ Arad megyei szervezete Balta Jánost jelöli az Ezüstfenyő-díjra, amit – a szervezet indoklása szerint – a magyar közösségért végzett munkájával érdemelt ki.

Az Ezüstfenyő-díjat minden év elején kiosztja az RMDSZ, a tagszervezetek minden megyéből jelölhetnek egy-egy személyiséget.

Balta János az 1989-es rendszerváltás után lett hivatásos újságíró a megyei napilapnál, amely később a dél-nyugati régióban terjeszkedett. A riportírás és szerkesztés mellett évekig igazgatója, majd terjesztési igazgatója volt a Nyugati Jelennek, amelynek nyugdíjba vonulása után is munkatársa maradt. Cikkeiben főleg a kisemberek gondjaival foglalkozik. Az újságírás mellett volt az RMDSZ önkormányzati képviselőjelöltje, és a civil szférában is tevékenyen részt vállal az általa alapított karitatív egyesülettel, a közelmúltban és -jövőben helytörténeti jellegű könyvekkel jelentkezett, illetve jelentkezik hamarosan.

Az Ezüstfenyő-díjakat január 25-én, Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Küldöttek Tanácsának ülésén adják át.

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A faluból 59 lakost, férfiakat és nőket vittek a Szovjetunióba kényszermunkára, közül 13-an sosem tértek vissza a Gulag-lágerekből. Vasárnap az áldozatokra emlékeztek ökumenikus istentiszteleten, és megkoszorúzták a deportáltak emlékművét.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.