Újraindul az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja

Az iskolák megnyitásával újraindul a tanév második felében az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja. Így a projekt február 8-ától összesen 12 megyében, 38 helyszínen mintegy 1660 kisdiák részvételével folytatódhat.

A program elindítása a tanév elején is nagy kihívást jelentett, az online oktatás idejére viszont – érthető okokból – a délutáni oktatást is szüneteltetni kellett. „Nagyon örülünk, hogy a nehézségek ellenére a második félévtől végre újraindulhat a program, ráadásul az első félévhez képest még több tanintézmény csatlakozott hozzánk” – idézte Nagy Zoltán Levente elnököt az Iskola Alapítvány közleménye.

„Természetesen a gyerekek és a pedagógusok egészsége a legfontosabb, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a járványügyi előírásokra, és az egészségügyi szabályokat betartva várjuk vissza az iskolapadba a gyerkőcöket” – írták.

A 2019 őszén indult délutáni oktatási program célja az anyanyelvű oktatás vonzerejének növelése, az identitás megőrzése, a magyar oktatás megerősítése, a magyar iskolák vonzóbbá tétele szórvány közösségekben, és a családok közvetett anyagi támogatása.

A Csiky Gergely Főgimnázium udvarára konténer étkezdét telepítettek a gyerekeknek

A program a magyar nyelvű elemi oktatásban (0–4. osztály) résztvevő gyermekeket célozza meg, a délutáni felügyelet és oktatás mellett pedig napi szinten meleg ebédet is biztosít. Arad megyében öt iskola vesz részt a programban: az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata, az aradi Aron Cotruș Általános Iskola magyar tagozata, a kisjenői Erdőhegyi Általános Iskola és a pécskai 2-es számú Általános Iskola magyar tagozata.

Az Iskola Alapítvány oktatási programja a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.