A prefektúra és az aradi polgármesteri hivatal is pályázik az Arad megyei határrendészet Mărăşeşti (Kossuth) utcai volt székházára. A kormánybiztosi hivatal tájékoztatása szerint oda költöztetnék az útlevélosztályt és a gépkocsivezetői jogosítványok hivatalát, amelyek jelenleg a városszéli Galleria plázában működnek. Olcsóbb lenne a fenntartásuk egy állami tulajdonban lévő épületben, mint bérleti díjat fizetni egy magánvállalkozásnak. Ez ügyben kérték a belügyminisztériumot, hogy a 6100 négyzetméternyi területi ingatlanból 1200 négyzetmétert engedjenek át a prefektúrának.
Az önkormányzat az Eminescu-iskolát költöztetné át oda, persze, a tanintézmény szűkösen férne csak el. A prefektúra ezt elfogadná, ha a városi önkormányzat helyette megfelelő helyiséget biztosít az alárendeltségébe tartozó hivataloknak.
Mint köztudott, a Babeş utcából azért kellett elköltöznie a lakosság-nyilvántartónak, az útlevél- és jogosítvány-osztálynak, mert ott rendezik be a szülészetet, amelynek épületét visszaigényelték.
Aradon sok közintézmény szembesült székhelygondokkal a resitútciós törvények miatt, gyakran azért, mert nem vették komolyan a magántulajdonhoz való jogról rendelkező törvényt, pontosabban azt, hogy az egykori ingatlantulajdonosok, vagy leszármazottaik visszakaphatják jussukat, és bérleti díjat fognak kérni.
Újból költöztetnék az útlevél- és jogsihivatalt
A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.



