Túlélte a kommunizmus legsötétebb éveit, a rendszerváltás után sem akadályozta a vasúti forgalmat, most viszont az aradi állomás vágányainak, peronjainak cseréjekor útjában volt a kivitelező osztrák Swietelskynek, ezért egyszerűen ledöntötték, elvitték, vélhetően ócskavastelepen végezte. Persze, könnyen előfordulhat, hogy egy vasúti emlékeket gyűjtőhöz kerül külföldön. Nem tudom, csak találgatok.
Mondhatnánk, nem nagy érték, mégis, ipar- vagy közlekedéstörténeti szempontból a vasútállomás utolsó vízdaruját (más néven vasúti vízkút, ebből töltötték fel a gőzmozdonyokat vízzel) illett volna helyén hagyni. Ha pedig zavarta a munkálatokat, akkor leszerelni, restauráltatni, majd valamelyik új peron végén, két vágány között visszaállítani, táblát helyezni rá. Hát, ilyen hiú álmaink ne legyenek!
Biztosan sokan emlékezenek rá, ott állt valahol a négyes-ötös vágány közelében, a mosóczi felüljáró felőli részen. A munkálatok elkezdésekor, a vízdaru körülötti terület letisztításakor az Aradi Híreknek volt egy rossz sejtése, ezért lefényképezte a vasúttörténeti emléket, amelyik vélhetően száz évnél is öregebb volt, és ott mindenképpen még a magyar időkben is vízzel látta el a gőzmozdonyokat.
Íme a fotó.
Irházi János
