Új sportterem és bölcsődék épülnek Arad megyében

Németperegen sporttermet, négy három Arad megyei településen bölcsődéket épít a kormány – közölte Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.

Németpereg községközpontjában új, lelátóval ellátott sportcsarnok épül, amit a diákok használhatnak tornaórán, illetve kosár- és kézilabdázásra, teniszezésre, röplabdázásra, de órák után és hétvégeken sportrendezvényeket, közösségi eseményeket szervezhetnek benne. A csarnokhoz egy 102 férőhelyes lelátót építenek. Az épületben öltözőket és zuhanyzókat alakítanak ki.

A beruházásra közel 10 millió lejt biztosít az RMDSZ által vezetett fejlesztési minisztérium, a finanszírozás jóváhagyását követően elindulhat a közbeszerzési procedúra, majd azt követően az építkezés. A kivitelezés időtartama egy év.

Ugyancsak a fejlesztési minisztérium biztosít forrásokat több bölcsőde megépítésére (összesen 203 készül el Romániában) – közölte az RMDSZ hírlevele. Nagyméretű, 110 gyerek befogadására alkalmas kisdedóvó három Arad megyei településen is épül: Kisjenőben, Borosjenőben és Angyalkúton, illetve kis bölcsődét létesítenek Lippán. Az intézményekben meleg étel előkészítéséhez alkalmas saját konyha lesz, illetve mosókonyha, orvosi rendelő és irodák, játszó- és hálószobák.

Az energiatakarékos és környezetkímélő épületekben a szükséges energiát megújuló erőforrásokból biztosítják.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.