Új irodaépület a megyei kórháznak

Az indoklás szerint Aradon a megyei kórházban szétszórtan lévő irodák akadályozzák a gyógyítási folyamatot, ráadásul nincs elegendő helyiség sem az adminisztratív személyzet számára, ezért a tulajdonos megyei önkormányzat úgy döntött, hogy kiköltöztetik a „hivatalt” az épületből. Az ötlet nem új keletű, gyakorlatilag egy két évtizedes elképzelést melegítenek most fel, ugyanis még 1989 előtt tervezték a szétválasztást, az udvaron ki is öntötték az új épület alapjait, ám azóta sem volt pénz-akarat annak befejezésére. Az akkori terv kétemeletes irodaépületet tervezett, most a megyei önkormányzat megelégszik egyemeletessel. Az elkészült tervek szerint a kivitelezési költség 809 ezer lej, és összesen 187 négyzetméter lesz a beépített terület. A pénzt az önkormányzat saját költségvetéséből fedezi.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.