Ma Aradon a városközpontban majd az északi körgyűrűn tüntettek a fuvarozók a 11/2013-as kormányrendelet ellen, amely újabb adókat vezet be a 2,4-3,4 tonnás teherrautók forgalmi engedélyének megadására. Eddig az engedélyeztetés csak a 3,5 tonnánál súlyosabb jármúveket érintette. A mai tüntetésen körülbelül 30 kisbusz és teherautó vett részt, s miután 13.00 órakor összegyűltek a városközpontban, elindultak az északi körgyűrűhöz.
A tüntetők állítják, hogy az új adó számos kisvállalkozást kényszerít arra, hogy becsukja kapuit, miközben egyetlen uniós tagállamban sem kell plusz adót fizetni a 3,5 tonnánál kisebb járművek bejegyzéséhez. A tüntetők statisztikája szerint az intézkedés körülbelül 150 ezer járművet érint, a tulajdonosoknak 150 eurónak megfelelő adót kell majd befizetni.
Tüntettek a fuvarozók
A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.



