Trianon kiteljesedése napról napra

Június 5-én, hétfőn 18 órától mutatja be Demkó Attila a Gyulai Györggyel közösen írott „Napról Napra Trianon 1918–1924” című könyvét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Arad-Belvárosi Református Egyházközség szervezésében, a református templom imatermében (Mihai Eminescu/Deák Ferenc utca 33. sz.).

A kötet életközelbe hozza a száz évvel ezelőtti történéseket, szemünk előtt teljesedik ki a magyar tragédia. Tárgyszerűsége, hitelessége és alapossága mellett nem riad vissza a „mi lett volna, ha?” típusú kérdések megválaszolásától, következtetéseit pedig feszes érveléssel és tények sokaságával támasztja alá. 

A könyvbemutató után a közismert biztonságpolitikai szakértő, a Máglyatűz című nagysikerű munka szerzője, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője az ukrajnai háború összefüggéseiről beszélget Borbély Zsolt Attilával.

Minden érdeklődőt szeretettel vár Baracsi Levente lelkipásztor és Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT Arad megyei szervezetének elnöke.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.