Több szemszögből a világ – ifjúsági konferencia

Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet július 22–24. között tartotta meg a hagyományos ifjúsági konferenciáját A jövő a kezünkben van címmel. A tematikus előadássorozatot ezúttal a Több szemszögből a világ mottóval rendezte meg az AMISZ az újaradi President-szálló konferenciatermében.

A pénteki megnyitón Pál Norbert AMISZ-elnök és Péró Tamás, az Arad megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszöntötte e jelenlévőket. A háromnapos rendezvényen Hadnagy Dénes, az RMDSZ oktatási alelnöke a világ dolgairól pedagógusszemszögből vázolta, Milka Zsolt magashegyi túravezető és mentős a szakmájáról mesélt, míg Tóbiás Tibor György kisperegi református lekész az egyházi-közösségi szolgálat hivatását mutatta be. Egyebek mellett a fiókszervezetek beszámolóit is meghallgatták a jelenlévők, és megismerkedhettek az új AMISZ-tagokkal is.

Természetesen nem csak előadásokon vettek részt a fiatalok. Esténként jutott idő a szórakozásra is, a kánikulában a medence és környéke jelentett hűsölést.

A rendezvényt az Aradi Városi Kulturális Központ és az RMDSZ támogatta.

 

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.