Több mint 5700 okoseszközt vásárolnak a diákoknak [AUDIO]

Az iskolai tanítás március 11. óta szünetel Romániában a koronavírus-járvány miatt, és ebben a tanévben már nem is nyitják meg a kapuikat az oktatási intézmények. A tananyag leadása azonban online folyik, a pedagógusok különböző módszerekkel küldik a feladatokat az otthon, szülői felügyelet mellett tanuló diákoknak, akiknek nyilván a koruktól és anyagi lehetőségeiktől függ, hogy miként tudnak bekapcsolódni az online oktatásba.

A tanügyminisztérium elrendelte, hogy okoseszközökkel lássák el azokat a tanulókat, akik nem rendelkeznek saját számítógéppel, okostelefonnal vagy táblagéppel, hogy ez ne legyen akadálya az áttérésnek, különösen, hogy azzal is számolnak, hogy talán ősszel is zárva maradnak az iskolák.

Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében 5745 eszköz vásárlására van igény. A digitális eszközöket nem a tanfelügyelőség dolga beszerezni – tette hozzá –, az intézmény ugyanis csak településenként és iskolánként összesítette a helyzetet, hanem az önkormányzatok írnak majd ki közbeszerzési pályázatot.

Aradon a városi képviselőtestület szerdai rendkívüli ülésén 80 ezer eurónyi összeget szavazott meg a tanintézményeknek olyan telefonos és internetes bérletek előfizetésére, amelyekhez a szolgáltatók egy-egy táblagépet is adnak. A megyeszékhelyen 856 diák kap segítséget a távoktatáshoz való csatlakozáshoz.

Ami a magyar tagozatokon tanuló diákokat illeti: közel 2100 tanuló van Arad megyében, és 242-nek nincs internet-hozzáférésük, illetve 287-nek nincs eszköze az online oktatáshoz. Egyébként, míg megyeszerte átlagosan az iskolások 9,4 százaléka esetében kell megoldani az eszközellátást vagy internetkapcsolatot, a magyar tanulók körében nagyobb ez az arány: több mint 12 százalékuk nem rendelkezik megoldással erre.

Pellegrini Miklóssal beszélgetett a témáról a Temesvári Rádió Magyar adásában Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.