Tizenegy éves gyerek vezetett autót Nagylakon

rendor2Ma Nagylakon egy „jólelkű” nagypapa 11 esztendős unokáját engedte a volán mögé, hadd gyakoroljon egy kicsit a gyerek. A rendőrök az Eminescu utcában figyeltek fel rájuk, és állították meg a gépkocsit, ekkor derült ki, hogy a sofőr mindössze 11 éves. A kiskorú ellen csak úgynevezett elővuzsgálat folyik, a nagypapa ellen viszont bűnvádi eljárást kezdeményeztek, mert tudatosan adott át személyautót vezetésre olyan személynek, akinek nincs jogosítványa és ráadásul kiskorú.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.