Tisztújítást tartottak az Alma Mater Alapítványnál

Kibővült kuratóriummal és új ügyvezető elnökséggel folytatja tevékenységét az aradi Alma Mater Alapítvány – dőlt el a civil szervezet március 24-i tisztújító közgyűlése után.

Az aradi magyar oktatás támogatására 1991-ben létrehozott, ma főként a Csiky Gergely Főgimnázium háttérintézményeként működő alapítvány eddigi ügyvezető elnöke, Hadnagy Éva, az iskola kémiatanára nem vállalta a tisztséget, viszont kuratóriumi tagként továbbra is segíti a szervezete munkáját. Rajta kívül Berki Fláviusz korábbi újságíró, szuvenír- és könyvesbolttulajdonos kapott felkérést, hogy részt vegyen az immár 11 tagú kuratórium tevékenységében.

Az alapítvány elnökének egyhangú döntéssel újraválasztották Kranowszky-Nagy Andreát, alelnöknek Ilisie Rékát, és a többi kuratóriumi tag – Gali Izabella, László Ferenc, Boros Krisztián, Vékony Zsolt (aki egyben a titkár), Nagy Etelka, Gera Róbert és Pataky Lehel Zsolt – is megőrizte mandátumát.

Új ügyvezető elnöknek Tóthpál Renátát, az iskola aligazgatóját választották, ügyvezető alelnöknek (Spier Tünde iskolaigazgató helyett) Fekete Karolina tanítónőt, az alapítvány pénztárosa Kóri Edina maradt.

A cenzori bizottság tagjai: Berecz Gábor, Lucaciu Edit és Kozma Erzsébet, az alapítvány tiszteletbeli elnöke Böszörményi Zoltán.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.