Tilos a taxisoknak ügyfeleket felvenniük a határról

Felfüggesztették az elméleti és gyakorlati oktatást az Arad megyei gépkocsivezető-oktató iskolákban, a taxisokat pedig kötelezik, hogy naponta kétszer fertőtlenítsék a járműveiket, és megtiltották neki, hogy a határsávból vegyenek fel utasokat – olvasható a megyei járványmegelőzési és készenléti bizottság közleményében.

A bérautósoknak a kocsikat egy erre szakosodott speciális autómosóban kell kitisztíttatniuk napi két alkalommal, az egyik kötelező módon műszakba állás előtt kell megtörténjen, az erről szóló tanúsítvány pedig ki kell függeszteniük az autóban. Továbbá a taxisok nem vehetnek fel egyszerre kettőnél több utast, az ügyfeleket pedig kötelező a hátsó ülésre ültetniük.

Megtiltották nekik, hogy a határsávból vegyenek fel utasokat, ugyanis korábban gyakorlattá vált, hogy a külföldről – a koronavírus-járvány által súlyosan érintett országokból – hazatérő román vendégmunkások, akiknek a helyi hatóságok megtiltották a belépést a városba, a határátkelőhöz rendeltek taxikat, és külföldi rendszámú saját autóik helyett azzal utaztak Aradi, hogy megpihenjenek egy-egy éjszakát.

A vállalati buszokat üzemeltető társaságokat is kötelezik, hogy rendszeresen fertőtlenítsék a járműveket, és biztosítsák az utasok közti biztonságos távolságot.

Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság összesítése szerint szerda reggel kilenc órakor 86 személy volt intézményes karanténban Arad megyében, további 1205 személy pedig házi elkülönítésben. Ugyanakkor 80-ra nőtt azoknak a száma, akik elhagyhatták már a hatósági vesztegzárat, míg 304-en a házi elkülönítésből „szabadultak”.

Védőruhát kaptak a tűzoltók

Az elmúlt 24 órában több mint 1300 személyt és több mint 30 vállalkozást ellenőriztek a rendőrök, hogy betartják-e a múlt szombati katonai rendeletben foglalt megszorító intézkedéseket: a karantén kijátszásának kísérelte miatt egy feljelentést tettek és 14 szabálysértési eljárást indítottak, az éjszakai kijárási tilalom megsértéséért pedig 33 szabálysértési bírságot szabtak ki összesen 56 500 lej értékben.

A szerdától életben lépett általános kijárási tilalom ellenőrzésében a rendőrség, a csendőrség és a helyi rendőrség munkatársai mellett az aradi várban működő gyalogsági zászlóalj hivatásos katonái is rést vesznek – írt a megyei készenléti bizottság közleménye.

A katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint szerdán 3600 maszkot, 480 védőruhát, 1900 pár gumikesztyűt, továbbá 150 darab, ruhából, sisakból, kesztyűből, csizmából és szemüvegből álló szettet kaptak a rendőrök, tűzoltók és határrendészek.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.