Templombúcsú Pécskán: a Szentháromságban élni minden nap

Nyárias időben és kellemes hangulatban telt az idei pécskai templombúcsú. A kétnapos programot ezúttal is a plébánia és a helyi Kolping Család szervezte meg az önkormányzat támogatásával.

A szórakoztató műsor szombaton este 20 órától kezdődött a piactéren, elsőként a Pécskai Diákklub növendékei, a Ministars és Energy csoportok léptek fel moderntánc-bemutatójukkal, Zágoni-Szabó Laura tanárnő vezetésével. A műsort Kutasi Judith, vasárnap pedig Engi Márta vezette.

A változatos táncműsort követően a a Sláger TV-ből ismert Cappucino együttes tagjai adtak elő örökzöld slágereket, a jó hangulatot pedig a kisperegi Nagy Zsolt fokozta az utcabálon.

„A pécskaiak büszke emberek és van is mire: erre a gyönyörű templomra, a gazdag termőföldekre és azok gyümölcsére, az ízletes kenyérre (...) De a templom csak akkor szép, ha megtelik és ne feledjük, hogy porból lettünk és visszatérünk a porba” – fogalmazott ft. Király Árpád marosi főesperes a Szentháromság Vasárnapi ünnepi szentmisén mondott prédikációjában. Szent Pál szavaiból és Sík Sándor piarista szerzetes, költő Hiszek című verséből kiindulva mutatott rá a keresztényi, „szentháromságos” élet útjára a mindennapokban.

A pécskai hívek mellett endrődi és hunyadi hívek egy csoportja is részt vett a szentmisén, amelyet a marosi főesperes mellett Ft. Czeglédi Ferenc esperes plébános, ft. Czank Gábor gyomaendrődi és ft. Salman Demeter nagylaki plébános celebrált. Az évente visszatérő zarándokokat a plébánián fogadták a Rózsafüzér Társulat tagjai, kellemesen elbeszélgettek, a szentmise után pedig megnézték a műsort is.

A szentmisén jelen volt Faragó Péter paramenti képviselő, Antal Péter polgármester, Miodrag Stanoiov alpolgármester, megyei és helyi tanácsosok és a 2-es számú Általános Iskola igazgatója, Bacsilla Eszter is.

A népzenei és néptáncműsor 19 óra után vette kezdetét. A meghirdetett programban változás történt: a 2-es számú Általános Iskola diákjai és a citerazenekar mellett az aradi Csiky Gergely Főgimnázium kórusa is fellépett. A pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kis- és Nagy-Boglárka és Búzavirág csoportjai változatos táncprogrammal készültek és fellépett a helybeli román néptáncegyüttes, a Păstrătorii Tradiţiei is. A közönség tagjai közül többen táncoltak is az utána következő szabadtéri diszkón, amely éjfél után ért véget.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.