Tartalékalapból fizetnek 2,5 milliót a Polarisnak

Az aradi bíróság december 12-én meghozott jogerős ítélete szerint Arad  Polgármesteri Hivatala a megyeszékhely takarítását, hulladékgazdálkodását koncessziós szerződés alapján végző konstancai Polaris M Holdingnak 2 681 900 lejjel tartozik. A cég azért perelte be a várost, mert az nem akarta-tudta törleszteni tartozását, holott ők elvégezték a szolgáltatást. Az adósság még 2012 előtti, amikor a város külön illetékként szedte be a szemétdíjat, s a Polaris az egyre halmozódó adósságok miatt döntött úgy, hogy minden háztartással, céggel külön szerződést köt, s kezébe veszi a szolgáltatás ellenéártékének behajtását. Úgy vélték, fölösleges haradik félként beiktatni a várost. A hivatal a per során egyébként azzal védekezett, hogy a lakosság is tartozik az illetékkel, ezért nem tudta átutalni az összegeket a szolgáltatónak. A most elkészült határozattervezet szerint a polgármesteri hivatal, saját tartalékalapjából kénytelen kifizetni 2,5 millió lejt a Polarisnak, ám minden összeg, amit a lakosság, cégek szemétilletékként (=törlesztésként) mostantól befizetnek a városkasszába, a helyi költségvetést illeti.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.