Az aradi önkormányzat szociális igazgatóságának vezetői csütörtökön avatták fel Kisszentmiklóson azt az otthont, amelyben olyan 18 és 27 év közötti fiatalok kaphatnak szállást, akik állami gondozásban nőttek fel, és a felnőtté válás után nincs hová menniük, de képesek saját magukat ellátni. Ezzel is segíteni akarják az önálló élet kezdetet és az álláskeresés első nehézségeibe ütköző fiatalokat. Az otthon 40 férőhelyes, és közel 490 ezer euróba került, aminek a 90 százaléka vissza nem térítendő támogatás az Európai Uniótól és a munka- és családügyi minisztériumtól, míg a helyi költségvetésből a beruházás 10 százalékával kellett hozzájárulni.Szociális ifjúsági otthon Kisszentmiklóson
Az aradi önkormányzat szociális igazgatóságának vezetői csütörtökön avatták fel Kisszentmiklóson azt az otthont, amelyben olyan 18 és 27 év közötti fiatalok kaphatnak szállást, akik állami gondozásban nőttek fel, és a felnőtté válás után nincs hová menniük, de képesek saját magukat ellátni. Ezzel is segíteni akarják az önálló élet kezdetet és az álláskeresés első nehézségeibe ütköző fiatalokat. Az otthon 40 férőhelyes, és közel 490 ezer euróba került, aminek a 90 százaléka vissza nem térítendő támogatás az Európai Uniótól és a munka- és családügyi minisztériumtól, míg a helyi költségvetésből a beruházás 10 százalékával kellett hozzájárulni.A rovatból ajánljuk:
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
A Magyar Szórvány Napján.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.


