Szívalakú kupakgyűjtő Pécskán

Közösségi és egyben környezetvédelmi összefogásra ösztönzi a város és a környékbeli települések lakóit a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület.

Dániából indult és azóta Magyarországon is népszerűvé vált kezdeményezést vezetnek be egy szívalakú kupakgyűjtő kihelyezése által Pécskán, a városháza elé. „Sok kicsi sokra megy alapon szeretnénk segíteni helybeli és környékbeli beteg gyermekek ügyét, megkönnyítve a bajban lévők mindennapjait” – fejtette ki Balta-Taics Tünde elnök.

A gyűjtőpontot a polgármester hivatal támogatásával hozták létre a városháza előtt, és remélik, hogy a pécskaiak, tornyaiak, peregiek stb. fogékonyak lesznek a kezdeményezésre, amely által a műanyag hulladék egy része nem a kukába kerül, hanem újrahasznosítják, a kapott összeg pedig adomány formájában jut el a rászoruló családoknak.

A szívalakú gyűjtőbe az ásványvizes és üdítős PET-palackok kupakja mellett a dobozos italok (gyümölcslé, tej stb.) csavaros kupakja, sőt a flakonos mosószerek, öblítők, tisztítószerek, tusfürdők, samponok, balzsamok és testápolók kupakja, a fogkrémes tubus teteje, de az instant kávé, a kakaópor vagy épp a krémsajt dobozának műanyag fedele is elhelyezhető.

Közzétette: Balta-Taics Tünde – 2021. február 24., szerda

Az erre szakosodott központokban ezt a hulladékot is felvásárolják, felaprítják és ledarálják, a granulátumból pedig többféle tárgy készül (például zöldség- vagy gyümölcstároló rekesz, szállítmányozásnál használt láda és tároló, szemetes- vagy hólapát), de az építőiparban vagy olykor az autógyártás során is hasznát vehetik.

Ha a kezdeményezés sikeres lesz, a pécskai egyesület egy második szívalakú kupakgyűjtő kihelyezését tervezi, a város Arad felőli bejárata környékén.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.