Színes farsangbúcsúztató Pécskán

A hagyományhoz híven a legkisebbekből álló Bojtocska-csoport táncával kezdődött a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes szombat délutáni műsora, amelyet a farsang jegyében tartottak meg a helyi művelődési házban. Engi Márta művészeti vezető, a Búzavirág Egyesület elnöke részletesen bemutatta a farsangi ünnepkört és a hozzá kötődő népszokásokat, amelyek közül többet meg is elevenítettek a táncosok a bő egyórás Télkergető című műsor keretében. A farsangi mulatozás idején „kifordult világ” jegyében előadott tánc erejéig két lány a legényekkel együtt lépett színpadra, férfi öltözékben.

Ezt követte a Kis Bojtocska-csoport tánca, majd a legnagyobbak mutatták be farsangi bálokra jellemző párválasztást egy „rózsás” táncon keresztül.

A műsor színfoltja volt a Németh Anikó vezette kisiratosi Kikelet gyermek citerazenekar, a nézők hosszú tapssal jutalmazták a nyolc fiatal tehetség színvonalas előadását. Kecskés Tamás és Ruscsánszky László legényes tánca után a Kis- és Nagy Boglárka közös farsangtemető táncát láthatta a közönség, amelyből nem hiányzott a telet jelképező bábu sem. Az előadás a Búzavirág mulatós, cigányos forgatagával ért véget, amelyet ehhez illő színes öltözékben adtak elő a táncosok.

A műsor végezetével Engi Márta megköszönte a részvételt és a támogatást minden nézőnek, köztük Antal Péter polgármesternek, Bölöni György megyei tanácsosnak, ifj. Zágoni Szabó András helyi tanácsosnak és a táncosok szüleinek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet az alakulóban lévő Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület által szervezett citeraoktatásra, amelyet hetente tartanak a művelődési házban.

Kép és szöveg: Sinka Pál

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.