Szigetelik a beázott sürgősségi osztályt

Megkezdték az Arad Megyei Kórház sürgősségi osztályának felújítását és szigetelését, miután a hétfői heves esőzés nyomán több helyiségbe befolyt a víz, és a betegellátást át kellett szervezni, néhány termet ki kellett kiüríteni. Annál bosszantóbb az eset, hogy a sürgősségi részleg átépítését felújítását tavaly októberben fejezték be, tehát – elméletileg – nem lett volna szabad megtörténnie ilyesminek.

Mivel a munkálatok még garanciában vannak, a kivitelező Amahouse céget szólították fel a javítások elvégzésére. A főbejárat tetőteraszának szigetelésével kezdték – olvasható a megyei tanács közleményében –, mert az ott felhalmozódott víz zúdult be a termekbe. A szigetelés mellett új, bagyobb kapacitású esővízcsatornát is felszerelnek – írják.

Másik probléma, hogy a légkondicionálók is felmondták a szolgálatot, mert nem bírták az elmúlt két nap során az igénybevételt, így most a klímaberendezéseket is cserélik. „Azokban a termekben, amelyekbe összehúztuk magunkat, 30 Celsius fok is van, emellett a munkagépek is állandóan zúgnak. Nehéz a pácienseknek is elviselniük mindezt, de a személyzetnek sincs könnyű dolga” – mondta Mirandolina Prişcă kórházmenedzser.

Az intézményt fenntartó megyei tanács elnöke, Iustin Cionca szerint igyekeznek mielőbb megjavíttatni a hibát a zavartalan orvosi ellátás biztosítása érdekében.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.