„Szétszórják” a Csiky-s elemistákat az új tanév elején [FRISSÍTVE]

FRISSÍTVE: A szeptember 13-án kezdődő új tanévet az iskolán kívül kezdi meg az aradi Csiky Gergely Főgimnázium első három évfolyama – adta hírül a tanintézmény Facebook-oldala.

A közel százéves épület felújítási munkálatait még nem fejezték be, ezért a tanítást át kell szervezni. A tájékoztatás szerint a vezetőség azt tartotta szem előtt, hogy a legkisebbek minél biztonságosabb körülmények között tanuljanak, illetve ne kelljen délután iskolába járniuk.

Ezért az előkészítő osztály diákjai a bentlakás szomszédságában épült új, idén átadott bölcsőde épületében fogják megkezdeni az iskolát. Az elsősök, másodikosok és harmadikosok a római katolikus egyház által felajánlott, a minorita rendház tulajdonában lévő termekben fog tanulni ideiglenesen, a Lucian Blaga (Templom) utcában. A negyedik osztályosok maradnak a Csiky-ben, ők a dísztermet kapják meg.

Az elemi osztályos tanulók számára az új tanévben is folytatni fogják az ingyenes délutáni (napközi) foglalkozást a magyar kormány és az Iskola Alapítvány támogatásával.

FRISSÍTÉS: Az iskola közzétette a tanévnyitó programját:

 

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.