Szent István-szobrot avatnak Pécskán

Az államalapító Szent István király szobrát avatják fel augusztus 16-án, pénteken Pécskán, a városnapi programok nyitónapján.

A szobrot, Túri Török Tibor alkotását a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete a pécskai magyar közösségnek, és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület az önkormányzat segítésével felállíttatja.

Pénteken 18 órától szentmisét tartanak a római katolikus templomban, majd 18.30-tól tartják a szoboravatást a Szentháromság-parkban. 19 órától a Pécskai Magyar Közösségi Házban tesznek látogatást az anyaországból érkezett vendégek, ezt követően (19.30-tól) pedig a kezdődnek a hagyományőrző kulturális műsorok a piactéren.

Ez alkalommal mutatkozik be a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület újonan alakult Becskes Néptáncműhelye, amely nevét a település ősi elnevezéséről kapta.

Pénteken fellép továbbá a Mórahalmi Parasztkórus, a battonyai Szivárvány Néptánccsoport, a kisperegi Kis Napraforgó és Napraforgó néptáncsoportok, a pécskai Búzavirág Bojtocska és Kisboglárka csoportjai. 22 órától Lagzi Lajcsi-koncert lesz, a napot pedig utcabál zárja (23 órától) a Kisperegi Roulette zenekarral.

A pécskai Új Kenyér Ünnep további programja a következő:

AUGUSZTUS 17., SZOMBAT

  • 09:00 – Bográcsosfőző verseny (Bivalyfarm) – Szezonális termékek készítésének bemutatása (Bivalyfarm)
  • 18:00 - Aranykalász Kupa minifutball-bajnokság döntői (a nagy sportterem mögötti műfüves pálya)
  • 19:00 – Moderntánc és könnyűzene a Pécskai Diákklub tanítványaival
  • 19:30 – Folkzene: Adrian Borcea és Monica Mihaela Cojocaru
  • 20:00 - Noni Groove
  • 21:00 - Sly Style
  • 21:10 - MELISA
  • 22:00 - IRINA RIMES-koncert
  • 23:00 – Utcabál: Sebastian Iuga és zenekara

AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP

  • 10:30 - A helyi tanács ünnepi ülése (városháza díszterme)
  • 12:00 – Búzakalászok megszentelése a központi Sfinţii Trei Ierarhi román ortodox templomban
  • 13:00 – Az új kenyér megszentelése az I. Mihály király téren
  • 16:30 - Malacfogó verseny (Szentháromság Park)
  • 17:30 – A tornyai Kalypsoland kutyabemutatója
  • 18:30 – Néptánc a Păstrătorii Tradiţiei Néptáncegyüttes gyermekcsoportjával, vezető: Marin Stan
  • 19:00 - Maria Raşca és zenekara
  • 19:30 – A Păstrătorii Tradiţiei ifjúsági csoportja, vezető: Bogdan Ponta
  • 20:00 – A Păstrătorii Tradiţiei senior csoportja, vezető: prof. Vasile Peri
  • 20:30 – Szerb néptáncok az aradi Kud Kolo előadásában
  • 21:00 - Radu Moş, Bianca Popa és Adina Tărău
  • 21:30 - A Stelele Banatului Néptáncegyüttes és a Junii Timişului
  • 23:00 - CARMEN POPOVICI DUMBRAVĂ és ADRIAN STANCA
  • 23:55 – Tűzijáték

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.