Szent István-napi ünnepség Aradon és Pécskán

Augusztus 20-án, csütörtökön 19 órától az Arad-belvárosi Minorita templomban az államalapító Szent István király tiszteletére szentmisét tartanak a keresztény magyar állam alapításának emlékére, és az ezeréves folytonosság tiszteletére.

Az RMDSZ Arad megyei szervezete mindenkit szeretettel vár, felekezetre való tekintet nélkül a szentmisére, amely élőben követhető a belvárosi plébánia youtube-csatornáján.

Ugyancsak augusztus 20-án, csütörtökön 18 órától kenyérszentelésre és táblaavatóra kerül sor Pécskán a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezését.

A római katolikus templomban tartott szentmisét követően a templomtéren tavaly felavatott Szent István-szobornál – Túri Török Tibor művész alkotásánál – Czeglédi Ferenc plébános megáldja az újkenyeret, ezután pedig ünnepélyesen felavatják a Magyar Közösségi Ház faragott kapuját és névtábláját.

A tavalyi szoboravató Pécskán

 

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.