Szent Ferenc ereklyéje Aradon: merjük radikálisan élni az evangéliumot

Szent Ferenc

Assisi Szent Ferenc ereklyéje Aradon | Fotó: Kurunczi Ferenc

Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából romániai körútra érkezett a Kisebb Testvérek Rendje (OFM) alapítójának ereklyéje.

Az aradi belvárosi minorita templomban, a Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt belvárosi plébániatemplomban péntek reggel fogadták ünnepélyesen Szent Ferenc testrészének egy darabját. A hiteles ereklyéhez a nap folyamán járulhattak a hívek, és egyéni imaidőt is kaphattak, 18 órától pedig ünnepélyes istentiszteletet tartottak.

A főcelebráns Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke volt, aki román és magyar nyelven mondta el homíliáját. Assisi Szent Ferenc életét és Isten általi meghívását ismertetve szentbeszédét azzal zárta:

Szent Ferenc példáját követve „merjük radikálisan élni az evangéliumot”.

 

A rovatból ajánljuk:

Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót.
A közös munka gyümölcse – Szilva-napok a Tornyai Tájházban [AUDIO]
Autentikus környezet, hagyományos receptek, minden, ami szilva.
Bevált az 1 lejes napijegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.