Szent Antal-tábor az aradi minoritáknál [AUDIO]

Első ízben szerveztek napközi tábort elemi osztályos gyerekeknek az aradi belvárosi római katolikus plébániatemplomban és minorita rendházban.

Hétfőtől péntekig az aradi Csiky Gergely Főgimnázium alsó tagozatos diákjai reggeltől késő délutánig különböző programokon vehettek részt: kézműves-foglalkozástól a közösségi játékokon át kirándulásig sok mindent szerveztek a tanulóknak.

A templom védőszentjéről, páduai Szent Antalról elnevezett tábor a szünidő első heteiben levett a gondot a szülők válláról, a résztvevő gyerekeknek pedig szórakozást és játékos tanulást is kínált.

Pataky Lehel Zsolt csütörtök délelőtt kereste fel a táborozókat, s néhány szervezővel, illetve résztvevővel készített riportot a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.