Száz éve vonult be a román katonaság Aradra [AUDIÓ]

A román közigazgatás bevezetésének 100. évfordulóját ünnepli pénteken Aradon a helyi és a megyei önkormányzat. 1919-ben, tehát még az első világháborút lezáró trianoni békediktátum előtti évben ezen a napon, május 17-én vonult be Aradra a román hadsereg 6-os számú hegyivadász alakulata, és bejelentették a román közigazgatás bevezetését.

Ebből az alkalomból nagyszabású, estébe nyúló parádét rendeztek Aradon, könyvbemutatókat, történelmi előadásokat, múzeumi kiállításokat szerveztek, este pedig nagyszebeni a katonai akadémia kadétjaival felelvenítik a bevonulást.

Az ünnepléstől érthetően távol maradnak a helyi magyarok, akiknek kisebbségi sorsot, hátrányos megkülönböztetést, elnyomást jelentett az elmúlt száz esztendő.

Az első világháborút lezáró fegyverszünet és békeszerződés után a szomszédos államokhoz került területeken élő magyarok számára nem csak nemzeti tragédia volt a trianoni határok meghúzása. A leggyakrabban a családok szétzilálását, tönkretételét, nincstelenségbe sodrását idézte elő az impériumváltás.

Ujj János helytörténész és néhai Kövér Gábor egy archív felvételen

A szakmáját tekintve nyugdíjas kötszövőmester, de az aradiak által közíróként is ismert Kövér Gábor gyerekként élte meg azt az időszakot. Alig volt kilenc éves, amikor a román adminisztrációt bevezették Aradra. 2011-ben, életének 101. évében Pataky Lehel Zsoltnak mesélt a Kossuth Rádióban a román bevonulásról őrzött emlékeiről.

Király András

Az alábbi összeállításban, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült, előbb a Kövér Gáborral készült interjú egy részlete hallható, majd a riporter, Pataky Lehel Zsolt Király András nyugalmazott történelemtanárral, volt tanügyi államtitkárral, az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnökével elemzi 100 év távlatából az aradi román közigazgatás bevezetésének történetét.

Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.