Szabadhelyen koronavírus-gócpont alakult ki

Július 2-án koronavírus-mentes övezetnek nevezte Aradot Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke, keddi sajtótájékoztatóján azonban már azt közölte, hogy kisebb járványgócpont alakult ki a megyeszékhelyhez közeli Szabadhelyen.

A közegészségügyi hatóságokkal közösen tartott sajtótájékoztatón Iustin Cionca elmondta, hogy jelenleg 20 aktív beteg van megyeszerte, de míg korábban a fertőzöttek 90 százaléka Aradról került ki, most egy beteg sincs a megyeszékhelyről. A fertőzöttek csaknem fele a jelentős roma közösség által lakott Szabadhelyen lakik, ezenkívül Kovásziban és Újszentannán vannak bizonyított esetek.

„A nyolc igazolt fertőzött közül, akik elutasították a kórházi beutalást, heten szabadhelyiek” – mondta a tanácselnök, aki felszólította a községközpont, Ópálos polgármesterét valamint a karhatalmi erőket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy e településről ne kerüljön ki a fertőzés. Mint köztudott, az alkotmánybíróság döntése nyomán senki sem kötelezhető karanténra, sőt kórházi kezelésre sem, ha tünetmentes, ezért a pozitív esetek is szabadon járhatnak-kelhetnek, amíg meg nem születik a karanténtörvény.

Az önkormányzat elnöke elmondta még, hogy a megyei kórházban 12 koronavírusos beteget kezelnek, közülük hárman vannak az intenzív osztályon.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.